Hogy könnyebben megtaláljuk a hiba okát, az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány hasznos tippet és tanácsot ahhoz, hogy mégis mi állhat ilyenkor a háttérben. Lássuk tehát a lehetséges okokat, amelyek előidézhetik, hogy egy Samsung telefon nem kapcsol be, illetve nem reagál semmire.
Ellenőrizzük az akkumulátort és a töltést
A legnyilvánvalóbb probléma, ami ilyenkor felütheti a fejét, az akkumulátorhoz és a töltéshez kapcsolódik. Előfordulhat például, hogy csak azért nem kapcsol be a készülék, mert az akkumulátor teljesen lemerült.
Hogy ezt feltárjuk, nincs más teendőnk, minthogy legalább 20-30 percre töltőre tesszük a készüléket. Előfordulhat, hogy egy ideig semmit sem látunk majd, de néhány perc után a töltésikonnak meg kell jelennie a képernyőn még kikapcsolt állapotban is.
Ha ez megjelent, a telefon általában már biztonságosan bekapcsolható. Érdemes ezzel indítani a hibafeltárást, hiszen különösen nagy melegben vagy nagy hidegben gyakran előfordulhat, hogy a készülék akár biztonsági okokból kikapcsolja magát vagy a gyengébb, régebbi akkumulátor szimplán lemerül.
Ha ez nem jött be, akkor érdemes megnézni a töltőfejet és a töltőkábelt is. Ajánlott kipróbálni más töltővel, vagy például számítógéphez csatlakoztatva kipróbálni, hogy töltődik-e, hiszen előfordulhat a kérdéses kiegészítőkhöz kapcsolódó meghibásodás is.
Számolnunk kell azonban ilyenkor akkumulátor hibával is, amennyiben a fentiek közül egyik módszer sem vált be.
Lássuk a szoftveres hibákat
Nagyon gyakran szoftveres hiba is állhat amögött, ha egy Samsung telefon nem kapcsol be. Ezek közül némelyek javíthatók házilagos formában, mások azonban szerviz beavatkozását igénylik. Hogy mi okozhat gondot ilyen esetekben?
Előfordulhat például, hogy egy sikertelen frissítés történt, ami tejesen romokba döntötte a készülék szoftveres hátterét, de a rendszer más okból – például rootolás – történő lefagyásából és összeomlásából, valamint a túl sok alkalmazás telepítéséből kifolyólag is előfordulhat ilyen jelenség.
Hogy mit tehetünk, ha szoftveres hiba áll a háttérben? Először is próbáljuk meg újraindítani a készüléket. Ehhez a Samsung legtöbb modelljeinél a bekapcsoló gombot és a hangerő mérséklése gombot kell egyszerre nyomva tartani 10-15 másodpercig.
Amennyiben ezt követően sem tud elindulni a készülék, vagy újraindítás közben elakad, akkor be kell lépnünk a csökkentett üzemmódba. Ehhez a bekapcsoló gombot és a hangerő növelése gombot kell egyszerre lenyomva tartanunk addig, amíg meg nem történik az újraindítás.
Ha a készülék elindul, bizonyos funkciók nem lesznek elérhetők, de ebben az állapotban legalább az adatokat le tudjuk menteni, kiküszöbölni az esetleges hibát, vagy ha nem tudjuk mi a baj, akkor a gyári beállítások visszaállításával érhetünk el eredményt.
Itt fontos beszélnünk még a bootlop hibáról, ami szintén egy olyan jelenség, amitől egy Samsung telefon nem kapcsol be. Erről korábban már egy részletes cikket írtunk, amit ide kattintva olvashatsz el.
Hardveres meghibásodás esetén forduljunk inkább szervizhez
Természetesen nagyon gyakori, hogy egy Samsung telefont azért nem lehet bekapcsolni, mert valamilyen hardveres meghibásodás érte. Itt a lehetőségek tárháza sajnos rendkívül nagy, hiszen bármi előidézheti ilyenkor a problémát.
Mivel a hardverek feltárásához és cseréjéhez alaposan meg kell bontani a készüléket – ami természetesen óriási szakértelmet és speciális eszközöket igényel –, ezért javasoljuk, hogy ebben az esetben már érdemes Samsung szerviz segítségét kérni.
Hogy milyen hardveres hibák produkálhatnak ilyen jelenséget?
Alaplap
Tipikus példa erre a sérült alaplap, ami gyakorlatilag a készülék lelke, és gyakran egy leejtés is negatív hatást gyakorolhat rá, de könnyedén meghibásodhat egy beázástól, sőt ebben az esetben nem ritkán csak napokkal vagy hetekkel később jelentkezik a probléma.
Bekapcsoló gomb
Gondot okozhat még a bekapcsoló gomb meghibásodása is. Ilyen esetben nagyon sok modell képernyőjét nem lehet aktiválni, vagyis olyan hatást kelt a készülék, mintha kikapcsolt állapotban lenne, és nem tudnánk bekapcsolni.
Kijelző
Természetesen a kijelző hibáját sem szabad kizárni abban az esetben, ha a fenti problémával találkozunk. Ilyenkor a telefon gyakorlatilag be van kapcsolva, de a képernyőn semmi sem látható. Könnyen kiszűrhető úgy, hogy egy feltöltött telefont felhívunk. Ha a készülék rezeg, akkor nagy a valószínűsége a kijelző hibájának.
Akkumulátor
Bár a fentiekben már említettük, azért még egyszer nyomatékosítjuk az akkumulátor problémáját – hiszen ez is egy fontos hardverelem –, aminek a meghibásodása szintén okozhat ilyen kellemetlen jelenséget. Előidézheti helytelen töltés, természetes elhasználódás, de akár egy beázás is.
Az 5 leggyakoribb hiba és oka, ha egy Samsung telefon nem kapcsol be
Hibajelenség | Lehetséges ok |
Nem rezeg, nem világít és nem is tölt. | Általában tápellátási probléma, ami kötődhet akkumulátorhoz és alaplaphoz is. |
A töltésre reagál, de a telefon továbbra sem kapcsol be. | Ilyenkor vagy boot hiba vagy a kijelzőhöz kapcsolódó probléma alakult ki. |
A telefon csak a Samsung logóig tölt be. | Ez a bootloop jelenség tipikus esete, ami sok esetben otthon is orvosolható hiba. |
A telefon rezeg, de a kijelzőn semmi sem jelenik meg. | Kijelzőhöz kapcsolódó probléma, ami lehet a konkrét panel hibája, de egy szalagkábel sérülés is. |
A telefon nem kapcsol be, csak csökkentett módban. | Ez egy szerencsés eset, aminek a hátterében szoftveres hiba áll, és csökkentett módban sok esetben orvosolható. |
Mit tegyünk, ha nem tudjuk otthon bekapcsolni Samsung telefonunkat?
Amennyiben a fenti trükkök sem segítettek, és a Samsung telefon nem kapcsol be továbbra sem, akkor a leggyorsabb és leghatékonyabb módja a hiba feltárásának és javításának, ha keresünk egy szervizt.
Az otthoni javítás semmilyen okostelefon esetében sem javasolt. Egyrészt nem költséghatékony, másrészt pedig olyan eszközökre van szükség hozzá – a megfelelő szakértelem mellett –, amit nem lehet csak úgy összegyűjteni az internetről.
Itt pedig még szóba hozhatnánk többek között az alkatrészbeszerzési problémákatt, sőt azt is, hogy otthoni javítás esetén semmiféle garancia nem jár a készülékre.
Gyakran ismételt kérdések
Samsung telefon nem reagál semmire, javítható még?
Erre minden esetben csak alapos bevizsgálás után lehet választ adni. Az esetek többségében a telefonok javíthatók, a kérdés csak az, hogy milyen alkatrész okozta a hibát, és a tulajdonosnak megéri-e a javítás?
Van mód adatmentésre, ha egy Samsung telefon nem kapcsol be?
Amennyiben legalább a csökkentett mód elindítható a készüléken, akkor minden lehetőség megvan arra, hogy az adatok lementhetők legyenek. Hardverhiba esetén azonban mindig helyzetfüggő, de csak szerviz tud segíteni ebben.
Ha a Samsung telefon a kijelző miatt nem kapcsol be, elvégezhető az adatmentés?
Kizárólag abban az esetben, ha a telefon még bekapcsolt állapotban van – azaz nem merült le –, és korábban engedélyeztük, hogy a számítógéphez való csatlakozáskor azonnal hozzáférhessünk a belső tárhelyhez. Ellenkező esetben csak szerviz tud segíteni.
Mit tegyek, ha vízbe esett a Samsung telefonom és nem kapcsol be?
Ha a készülék kikapcsolt, akkor ne próbáljuk meg bekapcsolni, mert előfordulhat, hogy kiszáradás után azonnal bekapcsol. A vízben elmerült telefonok javítása erősen korlátozott és minden esetben helyzet, sőt típusfüggő is.
Mi az a hard reset és hogyan végezhetem el Samsung telefonon?
A hard reset valójában nem más, mint a gyári beállítások visszaállítása, ami még akkor is elvégezhető egy Samsung telefonnál, ha nem kapcsol be, de legalább a csökkentett mód elérhető.
Mi az az Odin mód a Samsung telefonoknál?
Az Odin mód nem más, mint egy haladó szintű ismereteket igénylő módszer, ami a legsúlyosabb szoftveres hibák – például sérült rendszer, nem megfelelő frissítés – után segíthet a helyreállításában. Otthoni alkalmazása nem javasolt, általában szervizek dolgoznak vele.