Samsung Galaxy Z TriFold: bemutatkozott a gyártó duplán hajlítható kijelzős telefonja

Samsung Galaxy Z TriFold: bemutatkozott a gyártó duplán hajlítható kijelzős telefonja
Nagyon régóta szólnak már pletykák és félhivatalos források arról, hogy a Samsung egy duplán hajlítható kijelzős okostelefont szeretne piacra dobni, amely Galaxy Z TriFold név alatt végre hivatalosan is bemutatkozott a nagyvilág előtt.

A gyártó rögtön két helyen is prezentálta termékét, így előbb a K-Tech Showcase keretein belül bukkant fel, majd utána az APEC kiállításon is szemügyre vehette a szakma, illetve maguk a rajongók is.

A készülékről korábban számos szivárgás keringett, és kiderült, hogy ha mindegyik nem is volt igaz, a hatalmas, több ponton hajlítható panel esetében nem tévedtek a híradások.

Mit tudtunk meg eddig a Samsung Galaxy Z TriFoldról?

A dél-koreai techóriás elsőként a K-Tech Showcase rendezvényen, egy vitrin mögé rejtve mutatta meg háromrészben hajtogatható okostelefonját, ami nemcsak kellemes meglepetés volt, de mindemellett jelentős látványelemként is szolgált az egybegyűltek számára.

A helyszíni beszámolók alapján nem véletlen, hogy a vitrin körül volt a legnagyobb nyüzsgés, hiszen mindenki videókat és képeket akart készíteni a TriFoldról, de sajnos teljes egészében még így sem sikerült megismerni a külső tulajdonságait.

Mit tudtunk meg eddig a Samsung Galaxy Z TriFoldról?

A vitrint ugyanis nem lehetett körbejárni és a modellek sem forogtak, így a készülék hátsó fele például teljes egészében rejtve maradt, sőt a résztvevők egyáltalán nem is vehették a kezükbe a telefont, ami nagy általánosságban nem jellemző egy tech eseményre.

Semmilyen tekintetben sem lesz kicsi a Samsung újdonsága

A vitrinben összesen két Galaxy Z TriFold volt kiállítva. Az egyik összehajtott formában volt jelen, és a vastagságát leszámítva úgy nézett ki, mint egy hagyományos okostelefon, míg a másik modell teljesen ki volt hajtva, és olyan hatást keltett, mint egy normál tablet.

A látottak alapján kijelenthető, hogy míg a Galaxy Z Fold 7 korábban egyenesen lenyűgözte a rajongókat a szupervékony kialakításával, addig a dupla zsanérral ellátott Z TriFold esetében még egy kicsit ormótlan külalakkal kell számolnunk, hogy majd pár generációval később érkezhessen a vékonyabb modell.

A látottak alapján egyébiránt a készülék előlapi kijelzője nagyjából 6,49 hüvelykes lehet, tehát mondhatni egy átlagos átmérőt képvisel, míg a teljesen kihajtott belső főképernyő esetében közel 10 hüvelykes megoldásról beszélhetünk, vagyis egy normál táblagéphez hasonlíthatjuk a méretezését.

A vitrinben kiállított prototípusok mellett egyébiránt egy videót is prezentált a Samsung, amelyen látható volt a működési elv, vagyis a három ponton hajlítható kijelző hajlítási módja és a panelek hajlítási sorrendje.

A Samsung Galaxy Z TriFold első szériája erősen korlátozott lehet

Mint annak idején az egyszer hajlítható kijelzős modellek esetében, úgy a Samsung egyes források szerint a TriFold kapcsán is azt tervezi, hogy először csak erősen limitált példányszámot dobnak belőle piacra.

Úgy tudni, hogy kezdésnek 50 000 darabot szeretnének legyártani, és nem lennénk meglepve, ha itt meg is állnának egyszer, majd miután ez a megoldás elterjedt a piacon, magasabb példányszámokra kapcsolnának, mint a Z Fold modelleknél.

Hardverügyileg sajnos eléggé hiányosak még az információk a TriFoldról, de vélhetően az imént említett kisebb testvérekhez hasonló hardveres megoldásokkal számolhatnak majd a rajongók, miközben a készüléket a Snapdragon 8 Elite lapkakészletre építhetik fel.

Mivel működő prototípusok már vannak, remélhetőleg rövidesen a Samsung már egy formális bemutatót is tart majd a TriFold kapcsán.

Poszt megosztása
Scroll to Top