Bár a kérdéses termékek népszerűsége megkérdőjelezhetetlen, a piacon egyre nagyobb a konkurencia, ezért koreai források szerint a Samsung azt tervezi, hogy 2026-ban rögtön kétféle Z Fold modellt is piacra dob.
Az egyik egy teljesen megújult dizájnnal rendelkező, szélesebb változat lesz, amely teljesen elszakadna a korábbi típusok magasabb, keskenyebb dizájnjától – méghozzá nem ok nélkül.
Érkezik a szélesebb Samsung Galaxy Z Fold
Természetesen az sem zárható ki, hogy a Samsung teljesen más név alatt, más termékcsaládhoz kapcsolná az újdonságot, de valószínűbb, hogy itt is elkezdi használni a Pro, Ultra és egyéb kiegészítő termékneveket.
A szélesebb modell állítólag két darab 18:9-es panelt használna, ami azért izgalmas, mert kihajtva gyakorlatilag egy közel négyzet alakú 18:18-as belső kijelzővé lehetne alakítani.
Ez éles ellentétet jelentene a Galaxy Z Fold-okra eddig jellemző 18:20-as képarányhoz, ami sokkal természetesebbé tehetne olyan feladatokat, mint a multitasking, a videónézés vagy a játék.
A termék a Fold 7-sorozathoz kapcsolódna, annak egy új ágazata lenne, és mint köztudott, nem az első eset, hogy ebben az irányban mozgolódik a Samsung.
A 2024-es termékpalettán ugyanis a Z Fold Special Edition kizárólag Koreában és Kínában jelent meg, de már ilyen szélesebb megoldást kapott, és ezt szeretné a gyártó kiterjeszteni a globális piacra, méghozzá 2026 második felében.
Miért van szükség a szélesebb Samsung Galaxy Z Foldra és miért pont most?
Itt két nézőpontot is ki kell emelnünk a sorból!
Egyrészről ott a rajongók elvárása, akik közül sokan kritizálták a túl keskeny hajlítható kijelzőt, és az ázsiai piacon már korábban megjelent Special Edition nagyon jó visszhangot kapott a vásárlók részéről.
Másrészről azonban egyre nagyobb a nyomás a Samsungon, hiszen az Apple várhatóan szintén 2026-ban dobja piacra első hajlítható kijelzős iPhone-modelljét, amire természetesen a koreai óriásnak is reagálnia kell.
Az Omdia elemzői szerint ráadásul az összecsukható készülékek piaca évről-évre egyre jelentősebb lesz. Míg 2025-ben 23,5 millió darabot adtak el az ilyen típusú telefonokból – ez az összes telefoneladás mintegy 2,2 százaléka –, addig az előrejelzések szerint 2027-ben már több mint 50 milliós számokról beszélhetünk majd, az Apple belépése pedig egyfajta katalizátornak tekinthető.
A Samsung felkészülten várja a harcot a hajlítható kijelzős telefonok piacán
Természetesen a Samsungot nem kell félteni ebben a küzdelemben, a gyártó több termékcsaláddal és folyamatos újdonságokkal igyekszik majd megmaradni a nyeregben.
Elég csak kiemelni a sorból a Galaxy Z TriFold készüléket, ami bár idén még csak Ázsiában kerülhet fel a boltok polcaira, de a három ponton hajlítható okostelefon jövőre már készen állhat a globális forgalmazásra is, és ezzel abszolút elsőséget élvezhet a gyártó.
A Samsung stratégiája ezen felül nyilvánvaló: ha a jelentések igazak, akkor diverzifikálják a Fold-sorozatot, hogy mind a hatékonyságra koncentráló felhasználók, mind a tabletszerű élményre vágyók számára kellően vonzó legyen, miközben piacvezető szerepük is megmaradjon a hajlítható kijelzős telefonok világában.
Ezzel a háttérrel és ezekkel a tervekkel egy ideig nehéz lesz letaszítani a trónról a Samsung telefonokat.




