A gyártó célja nemcsak az, hogy megalkosson egy piacvezető megoldást, hanem az is, hogy ezzel sarokba állítsa az Apple jól ismert Face ID-jét, és a legfrissebb hírek szerint erre a következő generációban minden esély meg is lesz.
A Polar ID a Face ID-nél is jobb lehet
Egy belsős szivárgás szerint ugyanis a Samsung letette a Polar ID nevű technológia alapjait, pontosabban ez az arcfelismerő módszer már bőven a tesztelési fázisban van, ami azért érdekes, mert a csapat eddigi legambiciózusabb kísérlete, hogy sarokba állítsák vele az Apple megoldását.
Kétségtelen ugyanis, hogy a Face ID eddig hivatkozási pontnak számított a piacon, azonban a Polar ID mindent megváltoztathat. Olyannyira, hogy a rendszer állítólag már ott is van abban a firmware-ben, amely a források szerint az S27 Ultra egy korai szoftveres háttere lehet.
Hogy mégis miért lehet jobb a Samsung megoldása az Apple-nél? Leginkább azért, mert a cég az alapoktól, gyakorlatilag a hardvertől újragondolt mindent. A vállalat ugyanis nem az előlapi kamerára építi fel a Polar ID tudását, hanem ehhez egy külön szenzort építenek majd az előlapra.
A kérdéses érzékelő működésének a lényege, hogy polarizált infravörös fényt bocsát ki – innen a Polar ID elnevezés –, amely képes lesz kiemelkedő pontossággal leolvasni a felhasználó arcvonásait.
Mintha az arcunk egy ujjlenyomat lenne
A Samsung technológiája nemcsak gyorsabb és átfogóbb, hanem biztonságosabb is lehet a Face ID-nél, aminek az oka nem más, minthogy nem igazán lehet átverni.
Míg a Face ID esetében egy fotó, egy videó vagy egy maszk is elég lehet ahhoz, hogy feloldhassuk az arcfelismerő rendszert, addig a Polar ID-nél ennél sokkal többre lesz szükség. Bár hangzatos ígéreteket még nem kaptunk, de a technológia szinte feltörhetetlen.
Ennek az oka nem más, minthogy az arc polarizációs mintázata annyira egyedi, mint az ujjlenyomatok, amiket szintén lehetetlen, de legalábbis hétköznapi módszerekkel szinte teljesen esélytelen másolni.
Pontosan erre a hatékonyságra építi majd a tudását a Polar ID is, amit olyan egyszerű módszerekkel nem lehetne átverni, mint az Apple technológiáját.
A Polar ID hardveres háttere
A Samsung természetesen a megfelelő hardveres háttér felépítéséről is gondoskodott már a Polar ID kapcsán, így a Galaxy S27 Ultra esetében várhatóan az ISOCELL Vision érzékelőkre építik majd fel az egészet, amelyeket egy új BIO-Fusion Core nevű biztonsági modullal egészíthetnek ki.
A gyártó célja elképesztő módon az, hogy a szenzorral 180 milliszekundumos feloldási időt érjenek el – gyakorlatilag elég lesz ránéznünk a telefonunkra és máris használhatjuk–, sőt mi több, a technológia szinte minden fényviszony között jól működik majd.
Ragyogó napsütés? Koromsötét? Napszemüveg? Semmi sem jelent számára akadályt, a nagy kérdés csupán az, hogy mindezt valóban tudja-e tartani a Samsung a következő generációs Galaxy S27 csúcsmodelljénél.
Amennyiben ugyanis mindez megvalósul, akkor a Polar ID lehet az eddigi legmegbízhatóbb és leggyorsabb arcfelismerő rendszer, amely megtalálható egy okostelefonban.
Fontos ugyanakkor, hogy a Polar ID-ről már az S25 Ultránál és az S26 Ultránál is pletykáltak, noha tény és való, hogy nem ennyire konkrét dolgokat, így izgatottan várjuk, hogy ezúttal valóban megvalósul-e mindez, vagy az S28 Ultra esetén majd újra visszatérünk rá.




