Ezzel a lépéssel nem kizárt, hogy 2026-ban egy újabb szintre léphet a belépő kategória, vagyis lényegesen kisebb kompromisszumot követelhetnek majd az olcsó Samsung telefonok kamerás képességei.
Az 50 megapixeles szenzorok és az optikai képstabilizátorok ugyanis ma már bejáratott technológiák, amelyek olcsón gyárthatók, a Samsung pedig úgy döntött, hogy a Galaxy M17-nél mindkettőt alkalmazza már 50 ezer forint körüli árkategóriában.
A kijelző és a kamerarendszer is figyelemre méltó lesz
A Samsung tervei szerint ráadásul több tekintetben is magasabbra helyezi a lécet az olcsó készülékek kapcsán, így a kijelző tekintetében egyaránt érdemes lesz a figyelemre az új modell.
Példának okáért egy 6,7 hüvelykes Super AMOLED kijelző kerül bele, ami nyilván még nem a dinamikus változat, amely a prémium megoldásokat jellemzi, de az FHD+ felbontás, a 90 Hz-es képfrissítési ráta és az 1100 nites fényerő így is messze meghaladja az olcsó ligát jellemző tulajdonságokat.
Sőt, azt is megtudtuk már most, hogy a panelt egy Gorilla Glass Victus bevonattal látták el, aminek jóvoltából a karcok és sérülések miatt sem kell aggodalmaskodnunk.
A legnagyobb extrát azonban várhatóan a kamerarendszer adja, hiszen a fő szenzor egy 50 megapixeles, optikai képstabilizátorral ellátott egység lesz, ami eddig nem volt túlzottan jellemző a belépő szinten.
Munkáját egy 5 megapixeles ultraszéles látószögű objektív és egy 2 megapixeles makrókamera támogatja meg, sőt az előlapra is sikerült felhelyezni egy 13 megapixeles szelfikamerát.
Exynos lapkakészlet és sok memória adja a masszív hardveres hátteret
A készülék természetesen más tekintetben is prezentál majd néhány érdekességet a felhasználók számára.
Rögtön ott lesz a saját fejlesztésű Exynos 1330 lapkakészlet alkalmazása, amihez 8 GB RAM-ot társítanak. Ez a belépő kategóriában ha nem is példa nélküli, de mindenképpen szokatlan, bár azt azért fontos kiemelni, hogy lesz belőle 4 és 6 GB-os modell is.
A belső tárhely azonban kizárólag 128 GB-os lesz, de micro SD kártyával ezt akár 2 TB-ig bővíthetik majd a vásárlók.
Amit tudni lehet még a Galaxy M17-ről, hogy egy 5000 mAh-s akkumulátort helyezett el benne a gyártó és vezetékes formában a 25 W-os gyorstöltés sem okoz neki problémát, szoftveres oldalról pedig Android 15-tel és One UI 7 kezelőfelülettel gördül majd ki a gyárból.
Figyelemre méltó tulajdonság még a rendkívül vékony, mindössze 7,5 mm-es készülékház, a bekapcsoló gombra szerelt ujjlenyomat-olvasó, valamint az IP54-es víz- és porállósági besorolás.
Három típusban is elérhető lesz a legújabb olcsó Samsung telefon
A tervek szerint a Samsung kétféle színben dobja majd piacra készülékét, így lesz belőle holdfény-ezüst és zafírfekete. Ennél azonban egy kicsit izgalmasabb a hardverkészlet, ami már háromféle változatot kínál számunkra.
Az alapkiadás 4 GB RAM-ot és 128 GB tárhelyet kínál nekünk nagyjából 50 ezer forintos árcédulával, de a 6/128GB-os verzió ára már a 60 ezer forintot közelíti, míg a legerősebb modell 8 GB RAM-mal és változatlan tárhellyel egy kicsivel túl is lépi a 60 ezer forintos ársávot.
Ha ezek az árak egy esetleges magyar premier esetén is tarthatók lennének, akkor a legújabb olcsó Samsung telefon, a Galaxy M17 teljesen felforgatná a belépő kategóriás szegmenst.




