Honor 500: előbb megjelenhet a gyártó prémium telefonja, mint vártuk

Honor 500 előbb megjelenhet a gyártó prémium telefonja, mint vártuk
Alig néhány hónapja, hogy a Honor bővítette prémium telefonos kínálatát, azonban egy szivárgás alapján sokkal előbb érkezhet a folytatás, mint arra sokan számítottak, mert a gyártó sem akar kiesni a nyeregből, illetve a kapcsolódó versenyből

A mindig megbízható forrásairól ismert Digital Chat Station jelentése szerint ugyanis a Honor még az idei év vége előtt bejelenti a Honor 500-as sorozat legújabb tagját – köztük a Honor 500 Pro-val –, de a GT2-sorozat sem marad ki a sorból.

Az információk a kínai 3C tanúsító platform adatbázisából származnak, amely gyakorlatilag feketén-fehéren megerősítette, hogy kanyarban van már a Honor 500 termékcsalád megjelenése.

Alapkiadás és Pro változat is készül

Az adatbázis alapján megállapítást nyert, hogy két Honor telefon is vészesen közel került a megjelenéshez, amelyek a MEP-AN00 és a MEY-AN00 modellszámokat kapták a kínai 3C tanúsító platform részeként.

A Merry és a MerryP kódnéven említett két készüléket 80 W-os gyorstöltővel látták el – elvégre a 3C a töltés tanúsítására alkalmas szerv –, és a források, valamint a tech bloggerek kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy mi állhat a háttérben.

Alapkiadás és Pro változat is készül

A két készülék ugyanis a Honor 500 és a Honor 500 Pro lehetnek, amelyeket 3C tanúsítvánnyal láttak el, és mivel ennyire előrehaladott állapotban vannak, ezért novemberi bemutatót, illetve megjelenést prognosztizálnak hozzá.

Ez természetesen csak a keleti országokban lesz tartható, a mi régiónkban inkább a jövő év tűnik valószínűnek.

Mit tudunk eddig a Honor 500-ról?

A Honor 500 alapmodellről viszonylag kevés információnk van még, így például nem tudni, hogy milyen lapkakészlettel szerelheti a gyártó, de az biztos, hogy olyan készülékekkel szeretné összemérni a tudását, mint a Vivo S50 és az Oppo Reno 15.

Ők lehetnek tehát a versenytársak, amihez erős lapkára lesz szükség, de a versenyben biztosan sokat számít majd a 6,5 hüvelykes, 1,5K-s felbontású OLED kijelző is, ami alapján már most kijelenthető, hogy a gyártó a kompakt vonalat szeretné erősíteni.

Amire mérget vehetünk még, hogy a telefon egy 200 megapixeles dupla kamerarendszerrel érkezik, de ennek egyéb tulajdonságairól még nem igazán hallottunk mást, viszont a Honort ismerve, biztosan valami kamerakirály megoldással állnak majd elő.

Mit tudunk eddig a Honor 500 Pro-ról?

Némileg több részlet kiszivárgott már a Honor 500-as Pro változatáról. 

Ami bizonyos, hogy a hátteret a készüléknél a Snapdragon 8 Elite lapkakészlet láthatja el, és Pro modell ide vagy oda, a kompakt megoldás ebben az esetben is szem előtt lesz tartva egy 6,5 hüvelykes OLED kijelző társaságában.

Amivel azonban kifejezetten magasra teszi majd itt a lécet a gyártó, az nem más, mint a kamerarendszer. A fő szenzor itt is egy 200 megapixeles megoldás lesz, méghozzá 1/1,4 hüvelykes egységgel kiegészülve.

Mit tudunk eddig a Honor 500 Pro-ról?

Miután korábban több pletyka is alátámasztotta, hogy a Honor mindegyik prémium telefonját ilyen tudású fényképezőgéppel látja majd el, ezért vélhetően az alapmodell kapcsán is ezekkel a tulajdonságokkal számolhatunk.

Amiben azonban lehet különbség, az a társszenzorok tudása. A Honor 500 Pro esetében ugyanis a 200 megapixeles központi egységet egy 64 megapixeles periszkópos telefotós kamera egészíti ki, ami várhatóan egy 3x optikai zoomra képes OV64B szenzor lesz.

Pletykák szerint egyébiránt a telefont kategóriájának legnagyobb akkumulátorával szerelik majd fel, de hogy ez mégis mekkora kapacitást vagy milyen tulajdonságokat jelent, egyelőre nem tudjuk.

Poszt megosztása
Scroll to Top